Ezennel ez a gasztro-blog picit átalakul és nem csak süti recepteket fog tartalmazni, mert muszáj leirnom mi mindent művel ez a gyerek. Egyszerűen minden nap lenyűgöz valamivel, és bár van bébinaplóm, az annyira sablonosan van kialakitva, hogy nem tudom beilleszteni a gyerekemet.
Majdnem 10 hónapos. 6 hónaposan felült, kúszott, mászott. 8 hónaposan bújt ki az első foga, a bal alsó, majd rögtön előbukkant a jobb alsó is – karácsonyra. 7,5 hónaposan pedig előbukkantak a felső kis fogacskái is.
8,5 hónaposan először csak állni akart (már az üléssel ellentétben), aztán pedig lépkedni. Annyira tetszett neki, és annyira közlekedni akar, hogy nagyon gyorsan elkezdett úgy járni, hogy az egyik kezét fogjuk (a négykézláb mászást teljesen kihagyta, ha egyedül kell valahova eljutnia, kúszik, mint egy kiskatona). Pár hete elkezdett mutogatni tárgyakra, és megmutatkozott a humorérzéke is, már direkt huncutkodik néha. Pár napja egyre többet próbálkozik önállóan felfedezni a világot, felhúzza magát bútorokra, átkapaszkodik két bútor között, pakolgat. Néha elfelejtkezik magáról, és mindkét kezével elengedi a fogódzkodót – ma legalább 10 másodpercig állt egyedül. A tegnap szenzációja pedig az volt, hogy a Montessori toronyra rárakta a karikát meg levette – elleste tőlem. Alig hittem a szememnek.
Imádnivaló egy srác: sokat mosolyog, folyton kommunikál, már egyértelműen tudja jelezni, hogy mit szeretne, mi tetszik neki, mi nem, érdeklődik a világ iránt, ha más gyerekekkel vagyunk figyeli, simogatja őket. Pár hete, ha olyan ember jön hozzánk akit jól ismer (apukája, nagymamája, bátyja) kikúszik/karját előrenyújtva kimegy eléjük az előszobába és felkéredzkedik hozzájuk.
Hogy azért picit gasztro is legyen: kedvence a banán, a mandarin, és a kölesgolyó. A pépes dolgokat nemigen kultiválja, a párolt zöldség/gyümölcsöt is csak módjával, inkább a szilárd falatokat kedveli amiket elé teszek és ő önállóan megeszegeti. Igy sokféle kenyeret/süteményt sütök neki: banánkenyér, muffin, kekszek. Ezekről hamarosan bővebben!