Karácsonykor nálunk több családi felállásban is együtt ünneplünk, 24-26 között. Mivel elég nagy a népsűrűség egy-egy ilyen ünnepen – 9 és 18 között mozog a résztvevők létszáma – így általában mindenki vállal valamit a közös menüből.
Idén én vállaltam a desszertfelhozatalt, miszerint:
Egyrészt, a néhány posttal ezelőtt beharangozott moszkauer:
Kihívás volt a valószínűleg túl hígra sikeredett állaga miatt, de megküzdöttünk vele – ezt másik felem anyukájával készítettük – és az íze valami eszméletlen finom volt, mondhatnám úgyis, tökéletes.
Másodszor, készült a szokásos linzertésztából karácsonyi kiadás, melynek formáját mézeskalács-szaggatóval alakítottam, és miután csokival megkentem, meghintettem arany és ezüst színű golyócskákkal:
Ennek a sütinek csináltam meg a vegán változatát cukkencs unokaöcsém, Mihi kedvéért:
Harmadsorban, idén házi szaloncukor készítésébe is belevágtam, egy barátnős bonbon készítős este keretében. Az alábbi csokis fonomságok készültek turbó művészkedésünk keretében:
Marcipános szaloncukor, mely formájában még úgyérzem van hova fejlődnőm, ellenben így elsőre is nagyon finomra sikeredett, Teo bátyja, Balázs – aki nem szereti a csokit… – befalt belőle naponta egy pár darabot. Annak érdekében, hogy maradjon a fán dekoráció, meg kellett tanítanom neki a csak a cukrot esszük ki, a csomagolopapírját szépen visszahajtogatjuk trükköt.
Gyömbéres trüffel, ez, mivel a DM-ek idén karácsony környékén kivoltak fosztva sima biocsokiilag, így narancs ízesítésű csokoládéból készült, és, hát mit mondjak, nem vált hátrányára.
Mascarponés bonbon, amelyről útközben derült ki, hogy nemám csak összegyúrjuk, hanem van neki tölteléke és külső rétege, és itt majdnem vissza is rettentem, de végül nem volt olyan bonyolult, ellenben olyan gyönyörű lett és egészen elképesztően finom.
Íme a végeredmény:
És végül, de nem utolsósorban, mivel véleményem szerint beigli nélkül nincs karácsony, így természetesen ez is készült, ezúttal két felvonásban. Az első adag m.f. anyukájával, ahogyan tavaly is. Azonban, habár 8 rudat gyártottunk, hogy mindenkinek jusson, hazatértem után nagyon hamar realizáltam, hogy sáskahad méretű családomnak a rájuk jutó mennyiség még kóstolóként sem süthető el. Usgyi hát, másnap nekiálltam mégegy adagot legyártani. Najó, azért nem ment ez ilyen simán, Prüntyivel a hasamban és sok-sok tevékeny nappal a hátam mögött nemigen tudtam elképzelni, hogy én nekiállok tésztát dagasztani – ez igenis kemény munka valljuk be, ha amolyan igazából csinálja az ember. Viszont beugrott, hogy valahol olvastam, hogy kenyérsütővel is ér a dagasztás részét elvégezni, és annak teljes tudatában, hogy ez nem ugyanaz, egyértelműen éreztem, hogy idén ez az én utam. Ígyhát elkészültek ők, első, egyedül készített beiglieim:
És ennek köszönhetően, idén m.f. elégedetten nyugtázta, hogy végre, annyi év után, újra beiglimérgezésünk lett (:
